Egyszer volt hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek
- Tudom ám, hogy ki vagyok én! - Ez csodálatos! Ki vagy? - kérdezte Isten
- Én vagyok a Fény! - kiáltotta a Kicsi Lélek
Isten szélesen mosolygott.
- Nagyon helyesl
- Én vagyok a Fény! - kiáltotta a Kicsi Lélek
Isten szélesen mosolygott.
- Nagyon helyesl
A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra amit a Királyságban már az összes lélek tudott.
Pompás! - mondta - Ez igazán remek!De hamarosan ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta:
- Szia, Isten! Most, hogy tudom, Ki Vagyok, de vajon jó nekem, hogy az vagyok?
- Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? - kérdezte Isten.
- Igen - válaszolta a Kicsi Lélek - egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni!
- De te már Fény vagy - válaszolta mosolyogva Isten.
- Igen, de meg akarom érteni, milyen érzés - kiáltotta a Kicsi Lélek.
- Jó - válaszolta kuncogva Isten - feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál.
Aztán Isten arckifejezése megváltozott:
- Van itt egy dolog.
- Mi? - kérdezte a Kicsi Lélek.
- Itt nincs semmi más, csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amíg nincs itt semmi más, ami nem te vagy.
- Huh? - válaszolta a Kicsi Lélek, és egy kicsit összezavarodott.
- Gondold csak el - mondta Isten. - Olyan vagy, mint a Nap Sugara. Ó, ahol te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng - együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertyalángjai nélkül?és ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen. Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy - ez a kérdés.
- Rendben - tért magához a Kicsi Lélek, - Te vagy Isten. Találj ki valamit!
Megint elmosolyodott Isten.
- Már megvan. - mondta. - Mivel nem tudod látni magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.
- Mi az a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek.
- Ez az, ami nem te vagy - válaszolta Isten.
Félni fogok a sötétségtől? - kiáltotta a Kicsi Lélek.
Csak ha azt választod - válaszolta Isten. - Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, ha csak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi találjuk ki. Csak színlelünk.
- Ó - mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.
Aztán Isten elmagyarázta, azért, hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni.
- Ez egy óriási ajándék - mondta Isten - mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más. Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet a Lent nélkül, a Gyorsat a Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt az Ott nélkül, a Most állapotát a Később nélkül.
Így tehát - foglalta össze Isten - mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!
- Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják mennyire különleges vagyok?
- Természetesen. - kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a "különleges" nem azt jelenti, hogy "jobb". Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek lenni.
- Remek! - mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. - Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!
- Igen, és elkezdheted már most rögtön.- mondta Isten, aki együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.
- Miben akarsz különleges lenni?
- Miben különleges? - ismételte a Kicsi Lélek. - Nem értem.
- Rendben. - kezdte el a magyarázatot Isten. - Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?
A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra.
- El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! - kiáltott fel - Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!
- Igen! - értett egyet Isten, - és bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni.
-Tudom mit szeretnék! Tudom mit szeretnék! - jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan. A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?
- Ó, igen.- biztosította őt Isten - Ez nagyon különleges.
- Rendben - mondta a Kicsi Lélek. - Ez az amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.
- Jó - mondta Isten - de van még itt egy dolog amit tudnod kell.
A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció.
- Mi az? - sóhajtotta.
- Nincs senki akinek megbocsájthatnál.
