A harmónia törvénye

Ez a rendkívül fontos törvény gondoskodik arról, hogy a különféle hatásokat kiegyenlítse, és ezáltal a harmónia mindig megmaradjon, vagy legalábbis gyorsan visszaálljon. Ebből vezethető le az összes többi szellemi törvény - valamennyi benne foglal­tatik. A harmónia törvénye arról is gondoskodik, hogy a szellemi törvények különféle hatásai végül ismét harmóniához vezessenek.

„Az egyik feltételezi a másikat": ahol sok a fény, ott sok az árnyék is, vagy: aki elvesz, attól elvétetik, és aki ad, annak adatik. Itt is különbséget kell tehát tenni aközött, hogy adok-e avagy kapok!

Ez a törvény láthatóan az egész teremtést áthat­ja, éppúgy megmutatkozik a nappalok és éjszakák váltakozásában, mint az inga kilengésében. Neki köszönhető, hogy minden szélsőséges érték csak egy bizonyos pontig tartható, mígnem fellép a reakció, mely kiegyenlíti és visszaállítja a harmóniát.

A harmónia törvénye nemcsak a természetben mutatkozik meg, hanem mindennapi életünkben is, mindabban, ami velünk történik: társkapcsola­tunkban, munkánk során, betegségben és szenve­désben éppúgy, mint az egészségben és a boldog­ságban. Valahányszor az ember önhatalmúlag meg­zavarja a harmóniát, ez a törvény haladéktalanul kiegyenlít. Ha tiszteletben tartjuk magunkat, és jól érezzük magunkat a bőrünkben, megtettük az első lépést a harmónia felé.

Polinézia püspökei a következő parancsban fo­galmazták meg a harmónia törvényét: „Ne bánts meg senkit és semmit, ne zavard meg mások har­móniáját, mert ők is te vagy.”

Ez természetesen azt is jelenti, hogy az ember önmagát se bántsa meg, ne tegyen szemrehányást magának, vagy ne legyen bűntudata, de azt is jelen­ti, hogy az igazságot se sértsük meg a legcsekélyebb becstelenséggel sem. Meg kell tehát szabadulni minden önérdekű makacsságtól, önfejűségtől, amellyel újra meg újra megzavarhatjuk a teremtés harmóniáját.

Fel kell ismernem, valójában ki vagyok: egy mindent átfogó tudat individualizált része, amely azál­tal, hogy él, részévé válik a teremtés szimfóniájának.