You are here: HomeA Lélek világaDisplaying items by tag: reiki szimbólumok
Friday, 24 February 2012 10:13

A szimbólumok

A SZIMBÓLUMOK

A hagyomány szerint a reiki II gyakorlók nem kapnak engedélyt arra, hogy másolatokat

őrizzenek a szimbólumokról, hanem a tanfolyamon kell azokat megtanulniuk, ígéretet kell tenniük arra nézve, hogy nem készítenek hazaviendő rajzokat, és a tanfolyam végén el kell égetniük azokat a lapokat, amelyekből tanultak. Mihelyt hazaérnek, végérvényesen elfelejtik valamennyit. Az emberi emlékezet ritkán tökéletes, és még azok is eltorzíthatják idővel a szimbólumokat, akik rendszeresen használják azokat.

Valaha háromszáz reiki szimbólum létezett, közülük huszonkettőt használtak általánosan. Összesen öt maradt ezekből mára a reiki II-ben és III-ban, bár ez az öt csodálatosan egységes rendszert képez. A többi szimbólum Tibet néhány távoli kolostorának a könyvtárában még fellelhető. Ám Tibetet elfoglalták a kínai kommunisták, és szellemiségét, valamint tanításait módszeresen elpusztították. 

A kevés fennmaradó anyag legnagyobb hányadát az teszi ki, amit a menekülő szerzetesek Indiába csempésztek, ám a kolostorok jó része és a legtöbb ősi szöveg örökre elveszett. John Blofeld: Tibet tantrikus miszticizmusa című könyvében titokzatossággal jellemzi az általános tibeti gondolkodást: „Ezeket az eljárásokat több mint ezer éven át a mesterek adták át a tanítványoknak, és gondosan óvták a kívülállóktól. Néhány évvel ezelőtt a tragédia sújtotta Tibet népe ezrével menekült a határokon túlra. A Lámák akkor megértették, hogy a szent tudás elsüllyedhet és elenyészhet, ha a szülőföldjüket nem nyerik vissza egy nemzedéken belül, így lelkesen oktatnak mindenkit, aki őszinte tisztelettel kíván tanulni. Ebben

a tekintetben Tibet végzetes sorsa a világ javára vált. "

A reiki részben Tibet kínai elfoglalása, részben pedig a módszernek a nyugati tanításban való felhígulása miatt egyike a veszélyeztetett titkoknak.

A hagyományos, a szimbólumoknak még a nevét is titokban tartó szemlélet indoka az, hogy ezek szent jelek. Valóban azok, ám a szentség és a titok nem szinonimák többé.

Az emberek számára hozzáférhetővé kell tenni a szentség megismerését. 

Ahogy Mikao Usui is tanulta, az ismeretanyag nem lép működésbe magától. A gyógyító eljárások és a közlések működtetésének szintjéhez szükség van a reiki összehangolásra. Az összehangolásokat csak az a fejlett tanár adhatja át, aki maga is részesült azokban.

A reikit gondosan megtervezték, és bolygónknak azok az irányítói és vezetői, akik

elhozták hozzánk, tudták, mit tesznek. A reikit olyan gyógyító rendszernek eszeltek ki, amit nem lehet elhibázni. Ha nem pozitív szándékkal használják, akkor semmi nem történik, ártani pedig nem lehet vele.

Ne feledjük azt sem, hogy az energia semleges erő: a tűz a vacsorát is megfőzheti és egy várost is leégethet, s az energia szándéka visszatér a kibocsátójához. Amit útra bocsátunk, az visszatér hozzánk, akár jó, akár rossz. A gyógyításra tervezett rendszer ártó célú használata az alkalmazó karmájának részévé válik, akár eredményes, akár nem. Hasonlóképpen: mivel segítésre és gyógyításra gondolták ki, a jótett szándéka pótolja az elveszett ismereteket. Ha a reikit a tervezett áldásainak érdekében használva a tőlünk telhető legjobban járunk el, a reiki szellemi vezetői kipótolják a hiányokat.

A reiki szellemi vezetői már a reiki I. fokozaton megnyilvánulnak, ám a legtöbb ember számára csak a második szinten tudatosul a jelenlétük.

A szellemi vezetőkkel történő tudatos munkálkodás minden gyógyítást örömmé és csodává tesz. A gyógyító előtt magas rendű megérzésnek tűnik mindaddig, amíg az irányítás tudatossá nem válik. A gyógyító nem tudja, „miért gondolta azt", és ez az

„az" a gyógyítás kulcsát jelentő közlés. A jövőbeni ülésekhez vagy az öngyógyításhoz is új eszközt adhat a kezébe „az". Ha nem tudjuk, hogy az adott gyógyító helyzetben mit tegyünk, kérjünk segítséget, és a válasz megérkezik, vagy egyszerűen megtörténik. Ennek eredményeképpen a reiki II-ben összetettebb helyzetek alakulnak ki, mint a reiki

I-ben. A reiki gyakorlásában megnyilvánuló pozitív szándék miatt minden szükséges ismeretet és eszközt megkapunk. Ha a technikába hiba csúszik - például téves az egyik szimbólum rajza -, a reiki szellemi vezetők helyrehozzák azt. 

Nem kell félni attól, hogy a reikit lejárathatják, vagy ártó módon használhatják, akár tévedésből, akár rossz szándéktól vezérelten. A szellemi vezetők egyszerűen nem hagyják ezt.

A reiki-összehangolások során a szimbólumokat az aurába helyezzük,

és már korábban is részei minden reiki -gyógyítónak. 

Published in Reiki

Hideg Piroska

Hideg Piroska Reiki tanár, reiki tanfolyam

Reiki Mester  Reiki Tanár Asztrológus

Budapesti ut 14 Budaörs

20-924-1145

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.




Kozmetika.at