You are here: HomeA Lélek világaHideg Piroska
Hideg Piroska

Hideg Piroska

Reiki mester-magántanár, priváttanár vagyok és  a nyugati világban legszélesebben elterjedt „Usui Rei ki Ryoho” néven ismert tradicionális alapokon nyugvó Rei ki irányzat feldolgozott és kiegészített formáját adom neked át. Beavatást nyertem a Gendai Rei ki Ho irányzatba is így a sokak által még ma is titkosnak tekintett Japán Rei ki technikákba is beavatlak.

Website URL: http://www.newreiki.hu

A 21 napos tisztulási folyamat

Published in Reiki
Thursday, 23 February 2012 11:35

A 21 napos tisztulási folyamat 

 

A tanítvány minden egyes fokozat behangolásai után egy 21 napos tisztulási folyamatot fog átélni . A fizikai és az éteri test megemelkedett rezgésszintje következtében a régi sűrű negatív energiák kénytelenek a "felszínre" emelkedni, és elhagyni a testet. Mint ahogy azt már fizikai tanulmányainkból tudjuk, valójában energiából áll, s így minden rezeg. Még a sziklák és az ásványok is energiából vannak, csak rezgésszámuk alacsonyabb. S éppígy, azok a negatív blokkok és emocionális minták, melyeket fizikai és éteri testünkben raktározunk, alacsonyabb rezgésszámúak, mint azok a gondolathullámok vagy energiahalmazok, melyeket szeretetteli és pozitív gondolatainkkal hozunk létre. Így aztán, ha bármely spirituális tudományág tanulmányozását választjuk, és kitartóan folytatjuk is azt, eközben fokozatosan növekszik rezgésszámunk, s egyszer csak észrevesszük, mennyivel könnyebb a pozitív áramlást fenntartani; olyasmi ez, mint a folyamatosan növekvő hólabda, amikor hóembert készítünk.  

Ha Reiki-behangolásban részesülünk, a rezgésszám hirtelen felerősödése gyorsan beindítja a szervezetünkben lévő tömör negatív energiák kioldását, melyek már nem képesek együtt rezonálni a behangolások által keltett finomabb rezgésekkel. S mivel rezgésszinted ilyen gyorsan megváltozik, létrejön egy olyan reakció, mely engedi kiszabadulni e régóta elraktározott érzelmeket és emlékeket, amire a további fejlődéshez feltétlenül szükség is van. Bár ez a változás gyors, időbe telik, míg a behangolások hatni kezdenek. Körülbelül három napig tart, míg az energia átáramlik mind a hét fő csakrán. És bár a szívközpont és a koronacsakra között nyílik meg a Reiki-csatorna, ugyanolyan fontosak a test alsó részén található csakrák is, és ezek rezgésszáma is a felsőkéihez igazodik.   Találkozhatsz e tisztulási folyamat néhány külső jelével is mindennapi életedben: lehet, hogy furcsákat álmodsz, "különös érzéseid" lehetnek, átélhetsz érzelmi változásokat, vagy fizikaiakat - mint pl. a méregtelenedés -, vagy felhagysz egy régi szokásoddal, vagy nem ízlik már kedvenc ételed. Ez persze csak néhány a sok lehetséges szimptóma közül, melyeket fizikai és éteri testjeid különféle szintjein megtapasztalhatsz. Lehet, hogy néhány először kellemetlen ezek közül, mivel negatív energiák szabadulnak fel, de ha "igen"-t mondasz ezekre az élményekre, elfogadod őket és nem tulajdonítasz túl nagy jelentőséget nekik, akkor mindegyik eltűnik gond nélkül.  Gyakran tanácsolom diákjaimnak azt, hogy vezessenek naplót az éppen zajló változásokról.

Hasznos például az is, ha megerősíted magadban: "Reggel, ha felébredek, emlékezni fogok arra, mit álmodtam", és magad mellé teszed a naplót, hogy reggel kéznél legyen. Ha ezt egy hétig folytatod így, észreveszed majd, hogy jelentősen többre emlékszel álmaidból, mint azelőtt. Álmaink csodálatos eszközként segítenek minket abban, hogy tudatalattinkkal összhangba kerüljünk. S bár első látásra értelmetlennek és zavarosnak tűnik némelyik, kis kitartással ezekben is felfedezhetünk valamiféle ismétlődést, vagy értelmet. Ilyenkor jó, ha szokásoddá válik, hogy elalvás előtt Reikivel kezeled magad, és ébredés után is, minden reggel (miután álmodat lejegyezted, természetesen). Ha az első tisztulási folyamat végeztével továbbra is kezeled magad, akkor a növekedési folyamatot is elősegíted és energiáid tovább finomodnak. S amint egyre több nemkívánatos érzéstől és gondolattól megszabadulsz, elkezded majd érezni, hogy a hála érzete természetes módon áramlik be életedbe, mely aztán még nagyobb bőséget hoz létre annak minden területén.  

Az első fokozatról bővebben

Published in Reiki
Thursday, 23 February 2012 11:32

Az első fokozatról bővebben 

 

Az első fokozat tanfolyamán részt vevők egyik első kérdése általában az, hogy miért is vannak ezek a fokozatok a Reikinél. Usui korában tanítványai együtt utaztak vele, s így lassan, fokozatosan nyerték el a beavatás különböző fokozatait, míg végül maguk is mesterekké válhattak. Korunkban a behangolások fokozatokra való felosztása könnyebbé teszi, hogy elkülönítsük egymástól az energia növekedésének különböző stádiumait. Hasznos, ha minden tanítvány számára elegendő időt adunk ahhoz, hogy alkalmazkodhasson az elért magasabb rezgésszinthez, és elsajátítsa ennek a szintnek a használatát, mielőtt továbblép a következő fokozathoz.

Az első fokozat tanfolyamán a tanítvány a Reiki-energiára való állandó ráhangolást kap a  behangolás segítségével. Ez a behangolás segítik a befogadó rezgésszintjét úgy átalakítani, hogy több energia áramolhasson át testén. Alakítások történnek az éteri testen is eközben párhuzamosan.  A Reiki rendkívül egyszerű módszernek bizonyul, ha a felhasználására kerül sor. Elsajátításához nem szükséges intellektuális erőfeszítés, akár gyerekek is megtanulhatják a kurzus alatt. Miután a tanítvány megkapta a behangolást elkezdi saját magát kezelni.

Az emberek általában ilyenkor érzékelik a különbséget behangolás előtti állapotuktól, mivel vagy melegebbnek érzékelik testüket, vagy bizsergést és lüktetést éreznek, s mindezt először kezükben érzik. Olyan gyakorlatokat is végeznek, melyekkel a kinesztetikus érzékenység fejleszthető, ezután pedig a mások kezeléséhez szükséges kézpozíciókat sajátítják el. A csoportos kezelés lehetősége is adott amikor is a diákok kezdik megérezni, hogy mindenki mennyire más energiát vonz magához. Mindenki lehetőséget kap arra is, hogy a csoport együtt kezelje őt. Az első fokozat után javasolt a 21 napos önkezelés. Ajánlatos az elkövetkező 21 napról naplót vezetni. Célszerű rögzíteni az egyes változásokat, már csak azért is, hogy később újra elolvasva ezeket, biztosabbak lehessünk abban, hogy a Reiki valóban elősegítette tisztulásunkat és gyógyulásunkat. Ajánlott lefekvés előtt minden este egy önellenőrző gyakorlatot végezni. Mai világunkban különösen fontossá vált, hogy mindenki felelősséget vállaljon azért, hogy egyre tudatosabbá váljon. 

Ha az áramlást folyamatosan fenn akarod tartani, nagyon hasznos, ha esténként önértékelést végzel. Gondold végig az egész nap eseményeit és vizsgáld meg, hogyan viselkedtél a különböző emberekkel és az adódott helyzetekben! Mi az, amit megfelelően tettél és mi az, amin változtatnod kellett volna? Mire emlékszel legtisztábban? Úgy fogod találni, hogy azok az emlékképeid, melyekre legtisztábban emlékszel, mindig olyankor keletkeztek, amikor különösen tudatos vagy éber állapotban voltál. E gyakorlat elvégzése segít, hogy világosabban lásd saját viselkedésedet. Kis gyakorlással "látod majd magad, miközben figyeled magad". A gyakorlás hozzásegít ahhoz is, hogy idejében észre vedd, mikor folyamodsz régi, nem megfelelő viselkedésmódhoz egy új helyzetben.  Nagyon helyénvaló, ha ezen önmagadat felidéző gyakorlat közben Reiki-kezelést adsz magadnak. Ez is segít, hogy még több, már nem megfelelő viselkedésmintától megszabadulj és gondolkodásod újra kiegyensúlyozott, legyen. Átélheted azt is, hogy a felszínre törnek régen eltemetett emócióid, és lassan kezdesz megszabadulni tőlük, mivel sok viselkedésmintánk eredete éppen ezekhez a régi emóciókhoz kötődik. 

Az első fokozat tanfolyamán van még egy fontos dolog, amit fontos megemlíteni., Mégpedig az, hogyan is foglalkozzunk azokkal, akik éppen kritikus időszakot élnek át gyógyulásuk közben. Legelőször is, valahányszor csak egy új személy kezeléséhez kezdesz, mindig bizonyosodj meg afelől, hogy legalább három egymást követő kezelést felvállal, s ha lehet, ez három egymást követő napon történjen. Gyakran előfordul ugyanis az, hogy az energia csak egy kb. háromnapos "késéssel" vándorol át az anyagi testből az éteri testbe, vagy onnan vissza. Ez idő alatt tehát az az ideális, ha folyamatosak a kezelések. E folyamat eredményeképpen az akut betegségekben szenvedők a kezelések első két vagy három napján nagyobb fájdalmat fognak érezni, mivel akkumulálódik a gyógyító energia. A fájdalom aztán eltűnik a harmadik napon. Jó, ha figyelmeztetjük a pácienst tehát arra, hogy betegsége először fel fog erősödni, de ez csak átmeneti jelenség.  Ha a páciens krónikus betegségben szenved, problémája már igen régóta tart (ilyen pl. az ízületi gyulladás), akkor rendszerint azt fogod tapasztalni, hogy a Reiki szinte azonnali megkönnyebbülést okoz. S ha tovább folyik a krónikus betegség kezelése, akkor folyamatosan történik a javulás egészen hosszú időn át. Az ilyen esetekben, ha van egyáltalán válságos szakasz a gyógyulás során, akkor ez általában a kezelés megkezdése után néhány héttel következik be.

Ez amiatt van így, mert azok a toxikus anyagok, melyek a betegség létrehozásáért is felelősek, lassan ürülnek ki a szervezetből, s végül már csak egyetlen "erődítményben" tartják magukat a testben. S úgy tűnik, hogy épp ezeket az anyagokat, vagyis a probléma utolsó maradványait a legnehezebb kiűzni a testből. S néha, ha a páciens ehhez a szakaszhoz érkezik (e periódust fizikai méregtelenítésnek is nevezzük), sokkal intenzívebbnek fogja érezni betegsége szimptómáit, mint bármikor azelőtt. Ekkor feltétlenül biztosítani kell őt a felől, hogy ezek a szimptómák a toxikus anyagok végső kiürülése miatt jelentkeznek. Ilyenkor adjunk pluszkezeléseket, hogy felgyorsítsuk ezt a folyamatot. Azt javaslom azonban, hogy a krónikus betegségekben szenvedőket ne figyelmeztessük előre a szimptómák felerősödésére, mert lehet, hogy éppen ezáltal ösztönözzük őket arra, hogy ez bekövetkezzen, s ha nem szólunk, esetleg semmilyen kritikus dolog nem történt volna. De ha mégis fellép a kritikus szakasz, akkor már tudni fogod, miről is van szó, és megnyugtathatod őket, hogy teljesen helyénvaló a dolog és segíthetsz eloszlatni félelmeiket.   De akut betegségek esetén jó, ha a pácienst előre figyelmeztetjük, hogy a gyorsan zajló folyamatok következtében esetleg átélik majd a fizikai méregtelenítés negatív hatásait is, mivel ez igen gyakori jelenség. 

Ha az akut beteg krízise komoly, akkor ösztönözzük a pácienst arra, hogy keressen fel egy orvost. Kezeléseid ilyenkor csak gyorsítják a gyógyulás folyamatát, mivel a személy csak azokat az energiákat veszi át, melyek gyors gyógyulását segítik elő. Ha krónikus betegségről van szó, akkor a páciens minden valószínűség szerint már járt orvosnál. Ilyenkor kezeléseid segítik, hogy megszabaduljon azoktól a méreganyagoktól, melyek hosszú idő alatt halmozódtak fel szervezetében.  Nincs megszabott időtartama annak, hogy egy-egy akut vagy krónikus betegség a Reiki segítségével mennyi idő alatt gyógyítható. Minden egyes személy másképp reagál a kezelésekre. Valójában mindenki önmagát gyógyítja. A Reiki-csatornák pusztán eszközök, melyeken a páciens lehívja magának azokat az energiákat, melyekre szüksége van ahhoz, hogy egyensúlyt teremtsen élete minden területén. Nem helyes, ha túlságosan kötődünk munkánk eredményéhez, vagy ha ítélkezünk ezzel kapcsolatban, mivel minden egyes személy pontosan annyi energiát vesz át, amennyire neki van szüksége, és a gyógyítás eredményei nem mindig szemmel láthatóak. És ne tévesszük soha szem elől, hogy a betegségnek mindig vannak jó kihatásai is, és az is lehet, hogy valaki még nem áll készen arra, hogy meggyógyuljon a fizikai szinten. Ha valakinek az egész testét végigkezeled, akkor lehetőséged nyílik arra, hogy megfigyelhesd, milyen hőmérsékletbeli különbségeket érzékelsz a test különböző részein. Mindenkinek másra van szüksége, tehát ennek megfelelően más és más energiamennyiséget vesz fel teste különböző részein. Ilyenkor megtanulhatod, hogy jobban odafigyelj azokra a részekre, melyek több energiát szippantanak be.   Érdemes a klubdélutánon vagy Reiki baráti körben a tapasztaltakról kérdezz-felelek formában tapasztallatot cserélni ahol a mester egyéb felmerülő kérdésekre is válaszol.   

Magyarország horoszkópja 2012-re

Published in Blog
Thursday, 23 February 2012 11:21

"... Szent Koronánk óvd, vigyázd hazánk!
Hajnal Csillag , szép jövendőnk, ragyogj fel reánk!..."

Úgy legyen!

A magyar nép feltámadásához a szakrális királyság az egyetlen út!

Most egy személyes bevezetővel szeretném kivételesen kezdeni. Sokat gondolkoztam rajta az elmúlt napokban vajon megírjam –e ezt az írást? Vajon miért pont nekem kéne megtennem? Vajon van –e "jogosítványom" hozzá? Szeretném, ha az alábbi sorokat most mindenki egy csepp kételkedéssel olvasná. Ne fogadjátok el feltételek nélkül, amit most leírok! Mert tévedhetek. Mindenki a szívére hallgatva döntsön.

Az asztrológiának van egy olyan területe, melyet úgy hívunk "mundán horoszkóp". Ez egy ország ún. "születési képletét" vizsgálja. Valamiért én eddig a Magyar Köztársaság születési képletével, s ennek asztrológiai tranzit mozgásaival nem foglalkoztam. De az elmúlt hetekben olyan sokszor jött szembe velem ez a téma, hogy az Égiek szinte már belenyomták az orromat, hogy nézzek rá a Magyar Köztársaság képletére. Így született meg végül ez az írás.

Hogy rögtön a dolgok közepébe vágjak, az ország képlete a jelenlegi bolygómozgások alapján radikális fordulatot sejtet. Kikerülhetetlen, kényszerítő, plútói fordulatot, mely sok munkával és kemény küzdelmekkel járhat, de végeredményben a teljes és gyökeres újjászületés lehetőségét és egy elképesztően nagy minőségi emelkedést rejt magában.
Már jó ideje sok szó esik egy nagyon fajsúlyos energiáról, a Plútó – Uránusz racionalizáló fényszögéről (kvadrát), mely még évekig hatni fog az Égen. Ez a mélyreható változásokat hozó fényszög úgy tűnik Magyarország életére is rendkívül jelentős (sorsfordító) hatással lesz!

Korábbi előadásaimon (s főleg a húsvéti dobogókőin) már elmondtam, mit is jelenthet általánosságban ez a fényszög. Hiszen már önmagában - "csupaszon" – is azt üzeni, a magyar nemzet életében radikális sorsfordulatot hozhat, mely a nemzet, a magyarság teljes feltámadásához vezet. Miért mondom mindezt? A Plútó a Nyilas csillagképében jár a Déli Korona csillagai felett. A Nyilas köztudomásúlag a magyarság csillagképe. A Déli Korona félkörív alakú csillagai pedig a Magyar Szent Korona Égre írt üzenetét jelentik. Az Uránusz (mely a Plútóval kvadrátban van) az Eridánusz csillagkép végénél, méghozzá a Főnix csillagkép felett jár. A Főnix pedig a feltámadás madara! (Jelzem, nem "újjászületést" hoz a Főnix! Feltámadást! A kettő ugyanis nem ugyanaz.) Az Eridánusz egy olyan Égi Út, mely a beavatás útja, mely súlyos próbatételeken át vezet el végül a főnix –i feltámadáshoz, s melyet Krisztusi Útnak is nevezhetünk. Ez a Krisztusi Keresztúttal analóg. Ismert a mondás: "Népek Krisztusa Magyarország".

Mivel az Uránusz már az eridánuszi út végén jár, itt lép kvadrátba a magyarság csillagképében – a Nyilasban – haladó radikális Plútóval, így mindez együtt azt üzeni, a magyarság végigjárta már a próbatételek útját – a Krisztusi Keresztutat -, s most elérkezett az út végére, a Főnix vörösen izzó tollaival övezett teljes feltámadáshoz! Radikális újjászületéshez. Hogy "hamvaiból" keljen új életre.

Mindemellett a Magyar Köztársaság szorosan vett képlete (a "mundán horoszkóp") a következő Égi képet mutatja. A fent említett Plútó a Nyilas csillagképében, a Déli Korona csillagai felett 2012. januárjában (körülbelül a közepe fele) eléri az ország egyik legsarkalatosabb pontját, az ún. ASC-ét. Ez az a pont az asztrológiában, amely egyéni szinten az egész személyiséget mutatja, egy ország képletében pedig az egész (!) országot jelöli. Az "egész" szóra külön felhívnám a figyelmet! Ugyanis a Plútó-ASC együttállás alapján egy nagyon radikális, mélyreható, elsöprő erejű fordulat várható az ország életében, mely annak "egészét", azaz minden lakóját, minden polgárát érinti. Mindenkit! Kortól, nemtől, tisztségektől, rangtól, vallási meggyőződéstől, spirituális avagy racionális beállítottságtól, és vagyoni helyzettől függetlenül.

És ez jó hír. Hiszen a plútói fordulat bár először megrázó élmény lehet – hiszen a Plútó mindent elvesz, ami nem méltó hozzánk, vagy aminek lejárt az ideje – de aztán átfordul pont az ellenkezőjébe, s egy minden korábbinál magasabb szintű új világot építhetünk fel erejéből! Azaz 2012. januárjában lehet, hogy mindent elsöprő erejével odacsap az asztalra, s egy határozott mozdulattal lesöpri azt, aminek a magyarság életében már lejárt az ideje, azt, ami nem Fény. Elviszi a régit, hogy a helyén egy teljesen ÚJAT, egy jobbat, egy fényesebbet alkosson. Ha mindehhez hozzáadom az Uránusz erejét, amely az asztrológiában a teljes megújulás szimbóluma, akkor a helyzet még intenzívebbé válik: magyar országra 2012. év elejétől gyökeres átfordulás és teljes megújulás várhat! Hozzá kell tenni, folyamatról van szó, mely 2012. januárban indul (de már 2011. decemberben éreztetheti hatását), majd a második fordulója 2012. nyár (talán még az elsőnél is erősebb), majd a harmadik "záró akkordja" 2012. novembere lehet.

Itt jegyzem meg, milyen érdekes "véletlen", hogy a maja próféciák által jelzett "dimenzióváltás" elvileg (ha igaz a jóslat) éppen 2012. decemberére esik, mely így szoros összefüggést mutatna a magyarság sorsával, hiszen a magyarság Szent Korona szellemében történő újjászületése és feltámadása pontosan 2012. novemberre fejeződne be, közvetlenül a dimenzióváltás előtt… Szeretném mindehhez hozzátenni, nekem nem feladatom a maja jóslattal és a "dimenzióváltás" lehetséges időpontjával foglalkozni, ezt az erre beavatottak közvetítik. De akár igaz mind a dimenzióváltás ténye, mind annak időpontja, akár nem – a Magyar Köztársaság képletében mutatkozó Égi hatások, s így az egész magyarságot érintő sarkalatos változások mindenképpen a 2012. évhez (s annak fenti három időszakához) köthetőek.

Ha tovább haladunk az Uránusz vonalán az látható, hogy az ország képletében a 2. házban tartózkodik, így lép teremtő (megvalósító!) kapcsolatba a Plútóval. Ez pedig azt mutatja a radikális változás elsősorban az ország anyagi életét, a gazdasági rendszert és az ország stabilitását fogja gyökeresen érinteni, átalakítani. Azaz a januárban induló átalakulási folyamat valószínűleg (de persze nem kizárólagosan) egy teljes gazdasági átrendeződést jelenthet, mely a plútói elvek alapján először elsöprő erővel beborítja a régi elavult gazdasági felépítményt – azaz a jelenlegit -, úgy, hogy a gazdasági és pénzügyi rendszert az országban a földig rombolja - vagy legalábbis alapjaiban megrázza. A gazdasági robbanás ebben az esetben kompromisszumok és átmenet nélkül söpörhet végig az országon. Nem lesz középút. Mivel azonban a Plútó – Uránusz kvadrát legszorosabb hatása 2012. nyara, így nem kizárt, hogy a pénzügyi összeomlás (vagy hívjuk inkább úgy: mélyreható átrendeződés) nem januárban, hanem csak nyáron következik be. (És jelzem újra: nem látni előre, ezek az Égi hatások egészen pontosan az anyag síkján hogyan, milyen formában fognak realizálódni! Ezt jelenleg csak a Teremtő Isten tudja.)

Egy dolgot viszont biztosra vehetünk: ha ez a radikális gazdasági fordulat bekövetkezik, ha a jelenlegi gazdasági modell valóban alapjaiban összeomlik, akkor a helyén egy teljesen új, egy sokkal jobb, egy jóval magasabb színvonalú épül fel! Ugyanis a Plútó mindig, minden esetben, kivétel nélkül így működik. Ezért senki ne ijedjen meg, ne essen pánikba, és ne essen ki a szíve középpontjából, hanem bízzon a plútói fordulat átminősítő, felemelő erejében! Hiszen gondoljunk csak bele: a Plútó mindeközben a Tejúton, az Istenek Útján jár. Így tehát ez a minőség, isteni minőség vár ránk az ország jövőjét, s az ország gazdasági életét illetően is!

Mivel nem vagyok gazdasági szakember így nem tisztem felvázolni az új gazdasági rendszer lehetséges működését és körvonalait. De feladatom felvázolni azt, hogy a csillagok üzenete alapján egy minden korábbitól eltérő, sokkal magasabb minőségű, teljesen új gazdasági rendszer születhet meg az országban 2012-ben. Egy olyan gazdasági rendszer, amely Tejút erőkkel támogatottan, a Fény erejével működik majd. Mi pedig fogadjuk el, ehhez a réginek végérvényesen meg kell halnia.
Mivel az Uránusz által érintett 2. ház az önállóság és biztonság területe is, így az ország szempontjából ez is előtérbe kerül 2012-ben. A radikális, megújító fordulat először megrengetheti az ország stabilitását, biztonságát is. De csak először! Mert aztán másodszor, azaz második lépésként pont ez, tehát az ország – a nemzet – anyagi és fizikai stabilitása és biztonsága fog átfordulni, vagyis maximálisan stabilizálódni. (Ugyanis a Plútó maximalista! Kevesebbel nem éri be.)

Végeredményben (várhatóan 2012. végére) ezáltal köszönthet be a nemzet életében egy olyan Új Minőség, amely maximális anyagi stabilitással és gazdasági biztonsággal jár. Ezáltal válhat hosszú idő után az ország újra gazdaságilag teljesen önállóvá és rendkívül termékennyé. Minden külső hatástól, idegen szervezettől vagy sötét pénzügyi manipulációtól tökéletesen függetlenné. A 2. ház azt is üzeni: "Állj a saját lábadra!" s azt is: "Biztonságban érezheted magad!" Ezzel a fordulattal a magyarság (főleg anyagilag) a saját lábára állhat, s végre valóban teljes biztonságban érezheti magát saját hazájában.

Mindez nyilván azért fontos, hogy még 2012. decembere előtt bekövetkezzen, hogy mire az év végi energiahullám eléri a Földet addigra a Mag Népe valóban készen álljon ősi sorsfeladatának betöltésére: a Nyilas csillagkép szellemében teljes összefogásban, egységben útjára indítsa a Fényt a Kárpát-medencében.

Mindeközben még egy nagyon érdekes jelenség zajlik az ország képletének vizsgálata alapján. Korábbi írásokban volt róla szó már, hogy a Szaturnusz nagyon jelentős csillagképi változásban lesz novemberben, hiszen eléri a Spica csillagot, amely dimenzió kapu és ezzel majd’ két évre belép az Angyal csillagképébe, mely a magasabb dimenzióba lépés idejét hozza el. A Szaturnusz angyali energiája az ország 9. házában aktiválódik, s így magyar ország sorsát is jelentősen befolyásolja, ugyanis azt üzeni eljött az Ideje, hogy az angyali segítő erők a gyakorlatban is megjelenjenek a magyarság életében. Eljött az Ideje az isteni beavatkozásnak, s egyben az Isteni Törvény megnyilvánulásának. (A Nyilas csillagkép ahol a Plútó jár önmagában is az Isteni Törvény üzenete!) A Szaturnusz azonban kemény mester, sokat ad, de azért mindig kér valamit cserébe. Tehát mindez azt is jelenti, ahhoz, hogy a magyarság magasabb dimenzióba emelje hazáját, ahhoz, hogy a konkrét Égi Segítség (az Isteni Erő Fentről) megérkezzen alázatot kell tanúsítania a nemzetnek. De NEM megalázkodásról van szó, félre értés ne essék! És nem is kell most senkinek haragosan felsóhajtania, hogy "de ez a nemzet már olyan sok megaláztatáson és szenvedésen ment keresztül…"

Elég az önsajnálatból! A szaturnuszi törvény érvényesülése a 9. házban a Spicával karöltve azt jelenti, a Teremtő Isten előtti alázatos főhajtásra van szükség a magyarság részéről! Ezzel nyerünk bebocsájtást egy magasabb minőségű életbe nemzeti szinten. Amit Wass Albert oly sokszor oly szépen leírt most jön el az ideje: a minőségi sorsfordulat kulcsa, ha a magyar emberek végre felveszik a kapcsolatot a szívükben a Teremtőjükkel, a Magyarok Öregistenével, alázatosan fejet hajtanak előtte és tisztelettel és erős hittel megkérik az Atyát segítse a nemzetet a felemelkedésben. Ezt mind egyénileg – s ha eljön az ideje – mind nemzetileg is el kell végezni. Kulcsfontosságú. Hiszen a Szaturnusz a Küszöb Őre. Csak az arra méltókat engedi be a magasabb dimenziókba. Most a nemzetnek is méltóvá kell válnia. Méltóak pedig csak akkor leszünk ha Isten felé fordulunk, ha végre összefogunk és ha a Szív Törvényét működtetjük a hétköznapokban is.

Ha ez sikerül, akkor nagy csoda történik: angyali és isteni segítséget kapunk a teljes újjászületéshez! Nincs olyan mélypont, nincs olyan gazdasági összeomlás, amiből ne tudnánk teljes Fény-erővel, az egész világnak példát mutatva felállni, ha a Magyarok Öregistene, s Boldogasszony Anyánk angyalai mellettünk állnak. Márpedig mellettünk állnak. Így pedig félni nincs mitől.

Még egy érdekes összefüggés sejlik fel a magyarság szempontjából a Szaturnusz Angyal csillagképbe lépésével! A Magyar Köztársaság képletében a fent már említett ún. ASC-én ugyanis rajta áll a Szaturnusz (is), méghozzá a Nyilas csillagkép és a Déli Korona csillagaitól övezve. Ez önmagában is egy olyan országot sejtet, mely a Magyar Szent Korona szellemisége által vezérelt. Illetve: csak ez vezetheti a felemelkedésben! Ez a Szaturnusz most égi útját járva belép az Angyalba, ezzel mintegy összekapcsolja most az ország életében a Déli Korona csillagkép (a Szent Korona) és az Angyal csillagkép üzenetét. Tudjuk, hogy gyönyörű régi ábrázolásokon a Magyar Szent Koronát angyalok hozzák le az Égből. Úgy tűnik, a Szaturnusz által most ennek (ismét) eljön az Ideje. A szakrális királyságnak a magyar nemzet életében tehát eljött az Ideje. Az angyalok 2011. november közepétől kezükbe fogják a Koronát, s készen állnak rá, hogy megkoronázzák vele a Mag Nemzetét. Mert a felemelkedéshez, a teljes radikális újjászületéshez, a magyar nép feltámadásához a szakrális királyság az egyetlen út.

Összevetve a 2012. év országunkat érintő sorsfordító dátumait a maja jóslat lehetséges időpontjával (2012. december) félelmetes egybecsengés (vagy Égi Terv?) figyelhető meg. Mert talán merész a kijelentés, de mi van akkor, ha a sokat emlegetett "dimenzióváltásnak" (vagy legalábbis radikális energia átrendeződésnek) előfeltétele a Magyar Szakrális Királyság megszületése? Mi van akkor, ha az egész világot átalakító változás-folyam elindulása valamiért tökéletesen össze van hangolva Fentről egy egészen kicsi, mások szemében mára már szinte jelentéktelennek nyilvánított nép sorsával és küldetésével, nevezetesen a Mag Népének, a magyarságnak sorsával? Vagyis azzal, hogy a Mag Népének kell "hamvaiból" feltámadnia, újjászülnie hazáját, s ezt követően útjára indítani a Fényt a Kárpát-medencében. (S persze ezt követően más népekkel karöltve, szövetségben segíteni mindenki mást is testvéri szeretettel a felemelkedésben.)
(Persze hozzátéve: HA igaz a maják jóslata, ha igaz a maják időszámítása, és ha mindez, amit én most leírtam nem csak egy lehetőség marad az univerzum nagy energia rendszerében, hanem valóban megvalósul.)

Végezetül szeretném leszögezni. Az Égre írt csillagképi üzenetek mindig lehetőségek. Az egyes ember életében, s egy nemzet életében egyaránt. Hogy élünk –e vele csak rajtunk múlik! Bár személyes véleményem, hogy ilyen fajsúlyos, erőteljes égi hatások mellett szinte lehetetlen "nem élni" a lehetőséggel ..

Azt mondjuk az asztrozófiában, a Plútó az egyetlen sorsfordításhoz szükséges erő! A magyarság 2012-ben kezébe kapja ezt az erőt! A radikális, mindent átminősítő és mindent felfényesítő fordulat mind gazdasági téren, mind szellemi téren, mind az ország stabilitását, biztonságát, önállóságát illetően, azaz az egész magyarságot illetően most adott. Áldozatokat kell érte hozni, alázatot kell tudni tanúsítani, fejet kell tudni hajtani a Teremtő Isten előtt, erős szívvel, hittel és tiszta lélekkel kell belemenni. S főleg a Déli Korona szellemiségében: csak teljes összefogással lehetséges! Sehogy máshogy. De ha mindez meg van, a legmagasabb égi és angyali segítséget kapjuk meg hozzá!

Veres Mónika, 2011 október 31

 

REIKI behangolások

Published in Reiki
Thursday, 23 February 2012 10:57

REIKI behangolások 

A behangolások képezik a Usui-féle természetes gyógymód lényegét. A Reiki japán szó az Egyetemes Életerőt Adó Energia megjelölésére, ezzel az energiával születésünktől fogva mindannyian rendelkezünk. Bárki ráteheti kezét egy másik személyre és így adhat neki mágneses életerő energiát. Ami Usui rendszerét különlegessé teszi, az a behangolási folyamat, melyet úgy írhatunk le, mint olyan beavatási szertartásokat, melyek során egy Reiki-mester egy nagyon ősi tibeti módszer segítségével energiát ad át felfokozott befogadásra képes állapotban lévő tanítványának. Ez az energia olyan módon működik, hogy a tanítvány feje tetején létrehoz egy nyitott csatornát a beáramló kozmikus energia számára, melyet az a kezelések közben használhat a jövőben. Ezenkívül megnöveli a test rezgésszámát, s ez elindít egy 21 napos tisztulási folyamatot, mely amiatt következik be, hogy az adott személy energiái gyorsabban kezdenek működni és emiatt megszűnnek az energiablokkok, és szinte "levedli" magáról a negatív működési mintákat. A behangolások nagyon precíz folyamatok és csak olyan Reiki-mester által végezhetők el, aki elsajátította dr. Usui módszerét.   

 A Reiki fokozatai Ha egészséges vagy, akkor a reikit relaxálásra, a stressz enyhítésére, egyéni energiaszinted helyreállítására használhatod. Ha nem vagy egészséges, vagy valamilyen problémával küszködsz, legyen az testi, szellemi, érzelmi vagy spirituális jellegű, a reiki kulcsszerepet játszhat abban, hogy vállald gyógyulásod felelősségét. Amikor először használod a reikit, megnyitod önmagad a saját gyógyító erőd számára, elfogadod a betegséget vagy a nehézséget, és vállalod, hogy megérted az üzenetét. A reiki abban is segít, hogy legyen bátorságod megváltoztatni életednek azokat a mozzanatait, amelyek változtatásra szorulnak. A reiki erőt és energiát ad ahhoz, hogy felelős módon gondolkodj az életedről, és úgy is cselekedj.      Ha reiki-kezelést adsz vagy kapsz, nagyon mélyen érintesz meg valamit önmagadban. Úgy is mondhatnánk: "legbensőbb lényedet". A reiki valójában az önmagad és mások iránti szeretet kifejeződése, s mint ilyen, hozza létre a gyógyulást. A reiki hatására intuíciód is kiélesedik. Hozzáférést nyersz a benned lappangó lehetőségekhez. Öngyógyításra mindenki képes, és a reiki az a csodálatosan kreatív eszköz, amelynek segítségével mindenki gyakorolhatja ezt a képességét.      

 A Reiki-szimbólumok

A tibeti szerzetesek már az ősidőkben rájöttek, hogy gyógyító csatornáink "rezgésbe" hozhatók, hogy több energiát vigyenek át. A reiki ma is az általuk bevezetett szimbólumok és mantrák alkalmazásával állítja elő a csatornák vibrációját, az egész test rezgési frekvenciájának növelését.  A szimbólumok két részből állnak: egy rajzolt jelből és annak nevéből, amelyet mantrának is neveznek. A jel látható formában jeleníti meg a szimbólumot, a név pedig akusztikusan, hogy hallhassuk és megtapasztalhassuk a rezgését.    A behangolás fontossága Ahhoz, hogy reiki-"csatornává" válj, előbb meg kell valósítanod a reiki-erőre való "ráhangolódást". Ez valójában azt jelenti, hogy összekapcsolódsz az univerzális életenergiával, és meríteni tudsz belőle. A behangolódás a reiki rendszerének kulcsa, ebben különbözik a többi kézrátételes gyógyító, energetizáló módszertől.     

Az első fokozat

A behangolás során a reiki-tanítvány rezgése a reiki magasabb rezgésének szintjére emelkedik, hogy testén több energia áramolhasson át.   A behangolás megemeli a négy felső csakra - a negyedik (szív), az ötödik (torok), a hatodik (harmadik szem) és a hetedik (korona) csakra - rezgését. Az első fokozatú behangolás elsősorban a fizikai testet nyitja meg, hogy a tanítvány több univerzális életenergiát fogadhasson be, és bocsáthasson át magán.    Az első fokozatú behangolás után a reiki-energia átáramlik a kezeden, tehát már képes vagy reikit adni önmagadnak és másoknak. Megfigyelheted, hogy a kezedből gyógyító melegség sugárzik, ami finom bizsergéssel vagy lüktetéssel járhat együtt. Az univerzális életenergia mindig a befogadó számára szükséges mértékben áramlik, és ő is csak annyit fogad be, amennyire szüksége van. A kezelés közben érezni fogod, hogy csatorna vagy: az energia nem tőled vonódik el, hanem keresztülhalad rajtad. Miközben reiki-kezelést adsz valakinek, magad is feltöltődsz és felfrissülsz.               

A második fokozat

Ha már behangolódtál az első fokozatra, és úgy érzed: elegendő tapasztalatot szereztél a reikivel, szeretnél többet is megtanulni, szeretnéd az általad adott kezelést elmélyíteni, jelentősebbé tenni, akkor itt az idő, hogy elsajátítsd a második fokozatot.  Japánban ennek a fokozatnak "Oku Den" a neve, ami az Én alaposabb felderítését jelenti - azaz "mélyebb tudást". A második fokozat különleges hatást gyakorol az étertestre (a csakrák rendszerére), inktuíciód és gyógyító képességed nagy mértékben felerősödik.   

A második fokozat olyan technikákat ad, amelyek segítségével a nem fizikai dimenziókban is használhatod az energiát. megtanulod, hogyan juttasd távolba az energiát. Ezen kívül megtanulsz egy különleges módszert a mély érzelmi és mentális problémák kezelésére.    A második fokozatú reiki-behangolás tovább erősíti a csakrák energiakészletét. Most aktivizálódik a három reiki-szimbólum is. Ez a behangolás élesíti az intuíciót és a képzelőerőt, amire a táv- és a mentális kezelésnél van szükség. A rezgés frekvenciájában végbemenő "mennyiségi ugrás" a második fokozaton többszöröse annak, amit az első fokozaton tapasztaltál.       

A harmadik fokozat

Ezt a fokozatot egyes mesterek két részre osztják. Azok a tanítványok, akik már használják a második fokozat energiáját és szimbólumait, ugyanakkor úgy érzik, hogy a továbblépésükhöz még valamire szükségük van, azonban tanítani nem akarják a reikit, részt vehetnek egy olyan tanfolyamon, melyen megkapják a negyedik (mester) szimbólumot a hozzá tartozó behangolással. Ezt III/A fokozatnak nevezzük és a tanítvány önmaga mesterévé válik. Az "A" az Advanced Degree-t, vagyis haladó fokozatot jelöli.    Amikor úgy döntesz, hogy a reiki-mesterek útjára lépsz, és megszerzed a harmadik (mester-tanári) fokozatot, elhivatottságot kell érezned a tanítás iránt. Lehet, hogy azt érzed: még többet kell megtudnod önmagadról, és tapasztalataidat arra akarod használni, hogy segíts másoknak felfedezni és szeretni önmagukat. Ha megszerzed a harmadik fokozatot, elkötelezed magad, hogy gyakorolni, tanítani és mindenekelőtt élni fogod a reikit.     

A Reiki története

Published in Reiki
Thursday, 23 February 2012 10:56

A Reiki története

A tradicionális reiki-történet az 1800-as évek közepén kezdődik Mikao Usuival,* aki a japán Kyoto (Kiotó) város Doshisha Egyetemének elöljárója, valamint keresztény lelkész volt. Amikor a tanítványai arra kérték, hogy mutassa be Jézus gyógyításainak módszerét, Usui tíz évig tartó nyomozásba fogott, hogy megtalálja az eljárásokat és jártasságra tegyen bennük szert.   Amikor a japán keresztény hatóságok azt mondták neki, hogy erről a gyógyításról nem beszélnek, alig ismerik, Usui a buddhizmusban kereste a választ. Az indiai Buddha (Gautama Siddhartha [Sziddhártha], Kr.e. 620-543) és a történelmi Jézus élete között feltűnő hasonlóságok mutatkoznak.

A buddhista szerzetesek úgy tájékoztatták Usuit, hogy az ősi szellemi gyógyítási eljárásról szóló közlések elvesztek, és megtalálásuk egyetlen módja Buddha tanításainak, a megvilágosodás ösvényének a megismerése.  Mikao Usui akkor elutazott az Egyesült Államokba, ahol is hét évig élt. Amikor a kérdésére az ottani keresztények nem adtak további válaszokat, a chicagói egyetem teológiai szakának hallgatója lett. Úgy tartják, összehasonlító vallástudományt és filozófiát tanult, és ott szerezte meg a teológia doktora címet. Elsajátította a szanszkritnak, India és Tibet ősi tudományos nyelvének olvasását is. Usui még mindig nem jutott előbbre a gyógymód megtanulását illetően.   

Nincsenek további értesüléseink Mikao Usuiról mint lelkészről vagy miniszterről, buddhistaként is pusztán annyit tudunk róla, hogy Japánba való visszatérése után visszavonult egy zen kolostorba.  Érdekes megjegyezni: hiteles életrajzi adatok után kutatva William Rand reiki mester nem talált utalást arra, hogy Mikao Usui a Doshisha Egyetemen akár elöljáróként, akár tanárként, akár diákként megfordult volna. Továbbá nincsenek adatok a chicagói egyetem látogatásáról, sem arról, hogy ott végbizonyítványt kapott volna, könnyű volna arra a következtetésre jutni, hogy a történetet a nyugati világ kedvéért egészítették ki keresztény vonatkozásokkal azért, hogy a reiki gyógymód megdöbbentő erejét elfogadhatóvá tegyék az amerikaiak számára.  

A buddhizmus és a történelmi Jézus korai tanításai közötti párhuzamok mindenesetre másfajta rátekintést igényelnek. Ennek a rövid megvizsgálása érdekében időlegesen elkanyarodom a reiki történetétől. Buddha, India nagyszerű megmentője Krisztus előtt 620-ban, a nepáli határ közelében született. Király fia volt, és születésekor a Gautama Siddhartha nevet kapta. A herceg a világ szenvedéseit illetően teljes ártatlanságban nevelkedett; nem engedték, hogy kilépjen a körülkerített palota falai mögül. Midőn a felnőttkort elérte, oly erősen óhajtotta látni a való világot, hogy megszegte apja kívánságait, és megszökött az aranybörtönből. Életében először öregséget, betegséget, halált, szegénységet és szenvedést látott, és fölébredt benne az a karmikus öröksége, hogy minden embert megszabadítson a fájdalomtól.  Gazdagságát és a szívéhez legközelebb álló fiatal feleségét elhagyva Gautama Siddhartha az otthontalan csavargók ösvényét választotta. Fák alatt aludt, koldulással szerzett eleséget, és azon meditált, miként kerülhető el a szenvedés. Egy fügefa alatt ült egy napon, amikor meditációban megmutatkozott számára az emberek gyógyításának módja, és ez a bodhi (bódhi) fa alatti látomás volt az első megvilágosodás. Sakyamuni (Sákjamuni) Buddha felismerte, a világi dolgokhoz, sőt még az emberekhez is való, a mohóságot és negativitást kétségtelenül előidéző ragaszkodásokban rejlik az emberi szenvedés forrása. Az e ragaszkodásokon alapuló cselekedetek teremtik azokat a pozitív és negatív karmákat, amelyek az emberek lelkét a Földbolygón tartják. A karma okozza az embereknek a helyzetek megoldását célzó ismételt testet öltéseit. Az emberi szenvedés forrása az újra megtestesülés és a földi élet, a karmát mégis csak az emberi testben történő újraszületés tisztíthatja meg. 

A buddhista tanítások lényege annak az önellentmondásnak a megválaszolása, hogy miként lehet a karmát feloldani és véget vetni az újra testet öltés és újraszületés körforgásának.  A buddhista tanítás alapja a minden élő lény iránti együttérzés, az emberek és az állatok elleni agressziótól való mentesség, tartózkodás az emberek és az állatok ölesétől, valamint a mások szeretetteljes elengedéssel történő megsegítésének alapelve.  A buddhizmusban a gyógyítás sokkal többet jelent a test gyógykezelésénél, hiszen a tudat és az érzelmek ugyancsak gyógyításra szorulnak, a gyógyításnak pedig mindenekelőtt szelleminek kell lennie. A világot káprázatnak tekinti, a tudat teremtményének, amely az Ürességből származik. A későbbi kereszténységben fellelhető példázatok és történetek, többek között a mustármagról szóló példázat, a tékozló fiú története, a hegyibeszéd és a sivatagi megkísértés félreérthetetlenül a buddhizmusból vétettek.  Mások számára az tette lehetővé a megvilágosodást, hogy Buddha felismerte a megvilágosodáshoz vezető ösvényt. Gautama Siddharthát számos buddha követte, és számos lényt mint bodhisattvát (bódhiszattvát) ismerünk.

A bodhisattva (megmentő) olyan személy, aki elérte a megvilágosodást, és ezért nem kell többé újból testet öltenie. Mégis visszatér a Földre testi formában, azzal a céllal, hogy megszabadítson másokat a szenvedéstől és a fájdalomtól, és magával vigye őket a megvilágosodásba.   A két legismertebb női bodhisattva a kínai Kwan Yin (japánul Kannon) és a tibeti Tara. (A buddhizmusban kevés nőt tartanak számon ebben a megvilágításban.) Buddhát és az őt követő buddhákat Nagy Gyógyítóknak hívták (ahogy Jézust is nevezték később).   Amit ma reikinek hívnak, azt Gautama Siddhartha óta ismerték Indiában. Részben a buddhista szútrákban (szútrák, szent iratok) írták le ezeket. Számos korai buddhista szent irat a tényleges gyógyító eljárások helyett a szellemi gyógyítás hatásait említi — a szenvedéstől való megszabadulást, és a Tiszta Földön való újbóli testet, öltést, ahol elérhető a megvilágosodás. Sok szövegben találhatók a Gyógyítás Buddháját megidéző szertartásokat és imákat tartalmazó leírások.  A tibeti buddhizmus a Tulkukról is beszél, azokról a magas szintű beavatottakról, akik az előző életeikre vonatkozó emlékezettel öltenek újból testet. A dalai láma halála után a rendi szerzetesek egy idő elteltével keresni kezdték az újraszületését; a szóba jöhető személyt számos jel és vizsgálat alapján azonosították. Az akkor még fiatal gyermekként élő új dalai lámát azután beköltöztették a kolostorba, hogy ott megtanítsák az előző életében betöltött szerep folytatására.   

A tantrikus buddhizmus írott anyaga nem szolgál részletes leírással arról, hogyan érjük el az ösvényt. Az erre vonatkozó ismereteket csak a beavatottaknak szánják, és szóbeli átadás útján tanítják. A megszentségtelenítéstől való félelem miatt a kéziratokat gondosan őrzik, és ugyancsak emiatt szándékosan homályos megfogalmazásban íródtak. A tanárnak meg kell fejtenie a titokzatos nyelvet, és csak az arra érdemesnek és késznek tartott tanítványok számára teszi ezt meg. A tanítások olykor elvesznek, ha a tanár/mester nem fogad magához tanítványokat, akiknek átadhatná azokat; az ilyen elveszett gyakorlatokat szellemi síkon történő feltárással olykor elő lehet hívni. A Krisztus előtti II. vagy III. században íródott tibeti szöveg, a Tantra Lotus Sutra (Tantra Lótusz szútra) tartalmazza a reiki-eljárások során alkalmazandó szimbólumokat. A gyógyítást csak a buddhista beavatottak őrizték meg, akik bár használták, de a létezését nem hozták nyilvánosságra.  Mikao Usui visszatért Japánba, és beköltözött egy zen kolostorba. Ott rátalált a gyógyító formulát leíró szövegekre, amelyeket immár eredeti szanszkrit nyelven olvashatott. Ám az anyag nem tartalmazott az energia felébresztésére és működtetésére vonatkozó közléseket. A leírtak tanúsága szerint az ismeretanyag efféle elhomályosítása szándékos volt a szútrákban avégett, hogy a gyakran nagy hatóerejű anyagot távol tartsák a megismerésére és helyes használatára felkészületlen illetéktelenektől.   

 

HawayoTakata így ír erről:

 …Belemerült a szanszkrit nyelv tanulmányozásába, és amikor később annak tökéletes elsajátítását nagyon nehéznek találta, rábukkant egy formulára. Oly világos volt, mint a nap. Semmi bonyolult, inkább nagyon is egyszerű. Mint a kétszerkettő... így szólt tehát: »Rendben van, megtaláltam. Ám most értelmeznem kell, hiszen 2500 évvel ezelőtt íródott - ősrégi. Át kell vizsgálnom az egész szöveget.« " Az átvizsgálás háromheti meditációt, böjtölést és imádkozást jelentett. A Koriyama hegyen meditációra alkalmas helyet keresett, és felhalmozott maga előtt huszonegy kis követ, amelyekkel az idő múlását követte; minden nap végén eldobott közülük egyet. A kutatás utolsó reggelén, a pirkadat előtti legsötétebb órában Usui fénygolyót látott maga felé közeledni. Az első gondolata az volt, hogy elrohan előle, de mégsem tette. Elhatározta: elfogadja azt, ami jön és ami választ ad a meditációjára, még akkor is, ha az a halálát jelentené. A fény befúródott a harmadik szemébe, és egy időre elveszítette az eszméletét. Azután „milliónyi-milliónyi szivárványbuborékot látott", és végezetül úgy jelentek meg előtte a reiki szimbólumai, mintha képernyőre vetítették volna őket. Ahogy a szimbólumok mindegyikét megtekintette, útmutatásokat is kapott róluk a gyógyító energia felébresztéséhez. Ez volt az első reiki összehangolás, egy ősi módszer szellemi úton történő újra fölfedezése. 

Mikao Usui elhagyta a Koriyama hegyet, és tudta, hogyan kell úgy gyógyítani, ahogy Buddha és Jézus is gyógyított. A hegyről lefelé jövet a hagyományokban négy csodaként számon tartott jelenségeket tapasztalta. Elsőként azután, hogy beütötte a lábát valamibe, ösztönösen leült, és a kezét ráhelyezte a fájdalmas lábujjra. A keze felforrósodott, a sérült lábujj meggyógyult. A második csoda akkor történt, amikor a hegy lábánál elérte azt a házat, amelyikben a zarándokokról gondoskodtak. Huszonegy napi vízböjt után teljes adag ételt kért, és minden rosszullét nélkül elfogyasztotta. Harmadszor: az ételt felszolgáló nőt fogfájás kínozta, és amikor Usui az arcára tette a kezét, a fájdalma elmúlt. Amikor visszatért a kolostorba és meghallotta, hogy a vezetője a kiújult ízületi gyulladása miatt ágyban fekszik, a szerzetest ugyancsak meggyógyította. Usui reikinek nevezte el a gyógyító energiát, ami egyetemes életerő-energiát jelent, s elvitte azt Kyoto nyomornegyedébe. Sok-sok évig élt ott, és a koldusok városrészében gyógyított. Az akkori kor kultúrája és erkölcsisége szerint a társadalom támogatta azokat a koldusokat, akik valamilyen deformitástól vagy szemmel látható betegségben szenvedtek, avagy végtagjuk hiányzott. Minden egyes személy gyógyítása után Usui azt kérte, új életet kezdhessenek; ám ugyanazokat az arcokat látta visszatérni. Gyógyultnak vélt embereket látott még mindig koldulni ahelyett, hogy tisztességes megélhetést kerestek volna. Ettől elveszítette a bátorságát, és elhagyta a nyomornegyedeket. Az emberek pedig dühösek voltak rá, amiért kigyógyította őket a betegségeikből, s többé nem koldulhattak, hanem dolgozniuk kellett. 

A reiki-tanfolyamok mai magas árát Usui szegénynegyedekben szerzett tapasztalatával szokták igazolni. Abból az előfeltételezésből indulnak ki, miszerint az emberek azért nem értékelték a gyógyítást, mert nem fizettek érte. Usui kudarca nem annak a ténynek tudható be, hogy a koldusok nem fizettek neki, hanem annak, hogy csak a testüket gyógyította, a tudatukat és a szellemüket nem. A buddhista tan csökkenti a test gyógyításának a jelentőségét, és kijelenti: a szellemi gyógyítás az egyetlen mód, és azon múlik, rálépünk-e a megvilágosodáshoz vezető ösvényre. Ha egyszer valaki elérte a megvilágosodást, nincs többé szüksége az újbóli megtestesülésre, és ez a szenvedés megszüntetésének a módja. A buddhisták úgy jellemzik a megvilágosodáshoz vezető ösvényt, mint az egyetlen valódi és értékes gyógymódot.  Mikao Usui zarándokként, gyalogszerrel vándorolva, előadásokat tartva terjesztette a reikit Japánban, hogy továbbadja a tudás fáklyáját. Útja során találkozott Chujiro Hayashival, a nyugdíjazott hajózási hivatalnokkal, aki még őrizte társadalmi rangját. Hayashi 1925-ben, negyvenhét éves korában részesült Usuitól a reiki mesteri képzésben, és Mikao Usui utódja lett.

Usui 1930-ban halt meg, addigra hatvan-nyolcvan reiki mestert képzett (a fö források egymástól eltérő számokat közölnek), a reiki-források mégis csak Hayashiról tesznek említést. Chujiro Hayashi reiki gyakorlók csoportját tanította, nőket és férfiakat egyaránt, és élete végéig hatvan mester került ki közülük. Tokióban kórházat nyitott, ahol a gyógyítók csoportban dolgoztak a kezelésük idejére a kórházba beköltöző betegeken. Azokat, akik nem tudtak a kórházba eljutni, az otthonaikban keresték fel a gyógyítók. 1935-ben Chujiro Hayashinak ezt a Shina No Machi elnevezésű klinikáját kereste fel gyógyíttatás végett Hawayo Takata. Hawayo Kawamuru 1900. december 24-én, egy ananászfa kivágással foglalkozó család leányaként született a Hawaiihoz tartozó Kauai szigetén, Hanamauluban. Túlságosan kicsi és gyönge egészségű lévén az ültetvényesi munkához, már általános iskolás korában munkát vállalt: a fiatalabb tanulóknak segített, és ásványvizet árusított egy kimérésben. Amikor elvégezte az iskolát, szolgálói állást ajánlottak neki a nagy és gazdag ültetvénytulajdonos házánál. Az elkövetkező huszonnégy esztendő alatt az ültetvényen élt, ahol házvezetőnőként és a házi könyvtár gondozójaként igen nagy felelősséggel járó munkát végzett. Megismerkedett az ültetvény számvevőjével, és 1917-ben férjhez is ment hozzá. Boldog házasságukból két lányuk született.

Saichi Takata 1930 októberében, harminckét éves korában szívroham következtében meghalt. Az ezt követő öt év alatt a két kicsi gyermekkel megözvegyült Hawayo Takatát idegkimerülés és súlyos testi bajok sújtották. Műtéti beavatkozást igénylő epehólyag-rendellenességet állapítottak meg nála, ám olyan légzőszervi betegségben is szenvedett, amely nehezítette a levegővételt, emiatt pedig veszélyes volt az altatószerek alkalmazása. Egészségi állapota egyre csak romlott, és azt mondták: műtét nélkül nem maradhat életben, ám ez a műtét a halálát is okozhatja. Lánytestvérének halála után 1935-ben Takata elmondta a hírt a szüleinek, akik visszatértek Tokióba, majd pedig bevonult az akasakai Maeda Kórházba. Több hete feküdt már a kórházban, amikor kitűzték a műtét idejét. Akkorra már vakbélgyulladást és daganatot is megállapítottak nála csakúgy, mint epekövek jelenlétét A műtét előtti éjszakán hangot hallott: „Nincs feltétlenül szükség műtétre." A műtőasztalon ismét hallotta ezt, amíg az altatásra előkészítették. Ekkor felült, és megkérdezte a műtőorvostól, volna-e más lehetősége a gyógyulásra. A doktor így válaszolt: „Igen, ha módjában állna elég sokáig Japánban maradni." Majd beszélt neki Chujiro Hayashi reiki klinikájáról.

A sebész nővére, akit Hayashi gyógyítói kúráltak ki betegségéből, és aki elvégezte a reiki-tanfolyamokat, még aznap elkísérte őt oda. Takata négy hónapig élt a klinikán, és testileg-lelkileg tökéletesen meggyógyult. Részt kívánt venni reiki-képzésen, ám először elutasították - nem azért, mert nő, hanem mert idegen volt. Az idő tájt Hayashi még nem akarta, hogy a reiki-gyógyítás gyakorlata Japánon kívül is elterjedjen. Ám végül is a Maeda Kórház sebészetének közbenjárására engedett az elhatározásából. 1936 tavaszán Hawayo Takata megkapta a reiki I tanításokat. Csatlakozott a klinikán dolgozó gyógyítók csoportjához, és 1937-ben, azt követően, hogy részesült a reiki II képzésben, visszatért Hawaiiba. Két évigélt Japánban. Az első reiki klinikáját Kapaa városában nyitotta meg, és munkáját siker koronázta. Elnyerte egy masszázs-terapeuta felhatalmazását azért, hogy törvényes védelemmel rendelkezhessen a hatósági zaklatásokkal szemben. 1938 telén Chujiro Hayashi meglátogatta Takatát Hawaiiban, és közös oktató körútra indultak.

Ekkor kapta meg Takata a reiki III képzést Hayashitól, aki 1938. február 22-én mester/tanárként és az utódjaként jelölte meg Hawayo Takatát. Ragaszkodott ahhoz, hogy a tanítványa fizetség nélkül ne adjon tanításokat. Azt is mondta, hogy Takatának azonnal Japánba kell mennie, amikor ő kéreti. 1939-ben Hilóban Takata megnyitotta második gyógyító központját. 1941-ben egy reggel arra ébredt, hogy testi valójában látja Hayashit az ágya lábánál. Tudta: ez a felszólítás, és a lehető legkorábbi hajóval Tokióba utazott. Amikor megérkezett a reiki klinikára, Chujiro Hayashi, felesége, Chie és a többi japán reiki mester együtt voltak. A mester elmondta, hogy hamarosan nagy háború veszi kezdetét, minden reikivel foglalkozó emberre halál vár, a klinikát pedig be fogják zárni. Korábban már tartott attól, hogy a reiki teljesen elvész a világ számára, ezért tette meg Takatát - az idegent — utódjának. Azt mondta továbbá, hogy hajózási tartalékos tisztként besorozták, gyógyítóként és orvostanhallgatóként nem maradhatna életben. Inkább úgy döntött, saját maga vet véget az életének, éppen ezért szólította magához Takatát. 1941. május 10-én Chujiro Hayashi a tanítványai jelenlétében szellemi eszközökkel megállította a szívét, és meghalt. Az általa megjósolt nagy háború a II. világháború volt, és a reiki többé valóban nem volt hozzáférhető Japánban. Chie Hayashi túlélte a háborút, ám házát és klinikáját a megszállás alatt elfoglalták, nem működtethette azt gyógyító központként.  A reiki Takata közreműködése révén maradt használatos.

Először elvitte magával Hawaiiba, majd az Egyesült Államokba, végül pedig Kanadába és Európába. Nyolcvan évet élt, de mindig évtizedekkel fiatalabbnak látszott a koránál. Emberek százainak tanította meg a reiki-gyógyítás rendszerét. Eletének utolsó tíz esztendejében, 1970-től 1980-ig huszonkét reiki mestert avatott be, férfiakat és nőket vegyesen. 1980. december 11-én halt meg.  Ha a klinikáin olyan beteg jelentkezett, akinek sok gyógyításra volt szüksége, akkor megtanított valakit a családból a reiki-kezelések elvégzésére. A betegek is elvégezték a képzést, amikor már elég erősek lettek.  Takata történetekkel és példákkal tanított. Nem engedte meg a tanítványainak, hogy jegyzeteket készítsenek, és minden csoportot más-más módon oktatott. A gyógyítást néha a fejnél kezdte, más alkalommal a test közepén, vagy akár a lábnál. A reiki mesterek képzését, a reiki III. fokozatot is különböző módokon adta át. Az általa tanított mester/tanárok nem mind ugyanúgy kapták meg a tanítást. Takata mindig kért fizetséget a tanítványaitól, még a családtagjaitól is. Megérlelődött benne az a gondolat, hogy csakugyan szükség van erre, és azok, akik nem fizettek a tanulásért, nem is értékelik vagy használják azt.

Úgy látta, akik fizetség nélkül részesültek a tanításban, nem értek el üzleti eredményeket, életük nem bizonyult sikeresnek. Azok a tanárok, akiket tanított, magas árat kértek a tanfolyamokért, elég magasat ahhoz, hogy a reikit anyagiakhoz kötött kiváltsággá, s a legtöbb ember számára elérhetetlenné tegyék.  A mai ínséges időkben etikátlan bármely gyógyító eljárásnak magas árat szabni, mindazonáltal Takata ezzel kapcsolatos látásmódjának és tapasztalatának megvolt az alapja. Tényleg vannak olyan tanítványok, akik alábecsülik annak az értékét, amiért nem fizettek keserves árat. Az amerikai kultúra inkább a fizetett áron, mintsem a valódi belső értékeken alapuló megbecsülés kialakulását táplálja. Az a tapasztalat, hogy a reiki bizonyos jelentős módon mindig jótékony hatással van azokra a tanítványokra is, akik nem mérik fel igazán annak az értékét, amit kaptak. Hawayo Takata halála óta a reiki sok változáson ment keresztül a nyugati világban. Phyllis Furumotót, Takata unokáját és egyben utódját az Usui hagyományos reiki nagyszerű mesterének nevezték el.   

 

A technikák és módszerek tanítása sokat változott, és a reikinek számos ágazata alakult ki. Ezek mindegyike igényt tart arra, hogy az egyetlen helyes módnak tekintsék, ám valójában mindegyikük működik, és valamennyi Hawayo Takata tanításaiból származik.   

 

Az Usui hagyományos reiki, más néven Usui Reiki Ryoho áll talán a legközelebb ahhoz, amit Hawayo Takata eredetileg hozott Japánból.   A reiki Mikao Usui, Chujiro Hayashi és Hawayo Takata óta folyamatosan változik és fejlődik. Egyre több emberhez jut el, különösen amióta a hagyománytól elszakadt tanárok nem kérnek többé oly magas árat a tanításokért. Nem tudjuk ma már, hogyan tanította Buddha a kézrátételes gyógyítást, sem azt, hogyan tanulta és tanította azt Jézus.   A reiki eredetét tiszteletben kell tartanunk, ugyanakkor tekintettel kell lennünk a változó világra, az emberek és a Föld változó szükségleteire is.  A reiki szeretet, és a bolygót érintő válság idején valamennyiünknek szüksége van mindarra a szeretetre, amelyben csak részesülhetünk.  Diane Stein             

Mi is a Reiki

Published in Reiki
Thursday, 23 February 2012 10:56

A Reiki

Az emberi és az állati testnek kézrátétellel történő gyógyítása az ösztöneinkkel egyidős cselekedet. Megnyugtat és megszabadít a fájdalomtól. Fizikai kellemetlenség észlelésekor a legtöbb ember legelőször is ráteszi a kezét a fájdalmas területre. Amikor a gyermek elesik és lehorzsolja a térdét, azt akarja, anyja megérintse (vagy megpuszilja) azt, és így enyhítse a fájdalmát. Az anya, ösztöneinek engedelmeskedve a lázas, beteg kisgyereknek a homlokára teszi a kezét. Az emberi érintés melegséget, nyugalmat, gyógyító erőket közvetít. Gondoskodást és szeretetet. A kutyának vagy a macskának az első ösztönös cselekedete a beteg állat fájdalmas testrészének a nyalogatása – ugyanazzal a céllal, amiért valaki a kézzel történő érintést alkalmazza. Az anyaállat aggodalmában ugyancsak nyalogatja a kicsinyét. Ez az egyszerű mozdulat az alapja valamennyi kézrátétes eljárásnak.   Az élő test - emberi, vagy állati - melegséget és energiát sugároz. Ez az energia az életerő maga, és oly sok elnevezése van, amennyi emberi kultúra.  A polinéziai hunas nép a Mana, az amerikai irokéz indiánok az Orenda névvel illetik ezt a gyógyító erőt. Indiában Prána, héberül Ruach, az iszlám országokban Barraka, Kínában pedig Ch'i a neve.

Akadt gyógyító, aki az Orgon Energia (Wilhelm Reich), az Állati Magnetizmus (F.A. Mesmer) vagy az Archaeus (Paracelsus) kifejezést használta. Japánul Ki a neve, és ebből a szóból származik a reiki elnevezés. Mantak Chia Ch'i Kung-oktató a (kínai Kivel azonos értelmű) Ch'i szó jelentését a következőképpen határozza meg: „energia, levegő, fuvallat, szél, éltető lélegzet, alapvető lényeg... a világegyetemet mozgató energia." A Ch'i Kung ősi ázsiai gyógyító tan. A testen belüli energiamozgások irányításával fokozza és fenntartja a Ch'it. A Ch'i, avagy Ki olyan elektromos jellegű energia, amely létrehozza a testet, és meghatározza az egészségi állapotot. Amikor a Ki elhagyja az élő szervezetet, akkor eltávozik az élet. A Ki a Föld, a bolygók, a csillagok, a mennyek alapvető éltető ereje is, és ezek az energiaforrások hatnak az emberi test Ki-energiájára. Minden élő tartalmaz és sugároz Ki-energiát - ez az aura biomágneses energiája. A prána ( egy szanszkrit kifejezés) jelentése abszolút energia, univerzális életérő. A prána minden energia ősforrása. Az élet megnyilvánulásának minden síkja. A prána egy összetett energiarendszerként működik, ami nélkül a fizikai test sem életképes.   

 

A reiki páratlan könnyedségű és erejű, kézrátétellel történő működő gyógyító rendszer.

 

A "Reiki" japán szó, jelentése: az egyetemes életerő energiája. Az alapszót két összetevőjére bontva - "Rei" és "ki" a japán abc e jeleinek definíciója szerint a "Rei" kozmikus, transzcendens szellemiség, misztikus erő és eszencia. A "ki" a létfontosságú életerő energiája, mely a kínai akupunktúrában "chi"-nek, a hívő keresztények Fénynek és az orosz kutatók "bioplazmikus energiának" nevezik. A teljes világegyetemet áthaladó prána vagy ki , állandó mozgásban, rezgésben, „folyásban” van. Ez az univerzális életenergia kapcsolódik az emberi energia-központokhoz is de kapcsolatokat hoz létre az egész univerzumban. Az ember az ún. energiacsatornákon és a csakrákon keresztül életenergiát vesznek fel környezetéből, ami a fizikai és az egyéb energiatestek működéséhez elengedhetetlenül szükséges. 

A testbe bevitt kozmikus energia, életerő az energiacsatornákon (nadikon) halad keresztül, vagy pedig azokban kering. Ezek az energiacsatornák a finomanyagú síkon léteznek így szabad szemmel nem is láthatók. Mindannyiunknak van Reiki-energiája (Egyetemes Életerő Energia), ez születési jogunk. Bárki megteheti azt, hogy kezét egy másik személyre helyezi, és gyógyulási folyamatának felgyorsítását segíti mágneses energia átadásával.  A Reikiben a behangolási folyamat amely beavatásként is ismeret a tanítványt képessé teszi arra, hogy nagyobb mennyiségű egyetemes életerő-energiát tudjon magán átáramoltatni és azt megfelelő rezgésszinten tartsa.  A Reikit soha nem adja az ember, azt mindig csatornán hívja le. Például : ha egy kezelés alatt a testedre helyezem a kezem, akkor te fogod lehívni a megfelelő energiamennyiséget és testednek éppen arra a részére, ahol arra szükség van.

Ebben a folyamatban soha nem merülsz ki, mivel, úgymond te is kezelést kapsz, miközben "adod" az energiát.  Az energia koronacsakrán lép be, és a felső energiaközpontokon áthalad a szívcsakrához valamint a napfonat csakrához majd halad ezután tovább a karon és kézen át a kezelt személy testébe. Így nem lehetséges ebben a folyamatban kimerülni, mivel bizonyos energiamennyiség elraktározódik benned.  Kétségtelenül a Reiki egyik legnagyobb előnye az, hogy teret ad az önkezelésre. Ha már be van hangolva egy személy, akkor csak arra a szándékra van szüksége, hogy kezelni akarja magát, vagy valaki mást, és az energia abban a pillanatban megérkezik.   Az egyben egy teljes relaxációt is jelent, megszabadít a stressztől. Felerősíti a testben keringő életenergiát. Egyensúlyba hozza az anyagi valamint az éterikus testeket. 

Saját magunk kezelése segít az érzelmi gyógyulásban s mint tudott minden betegségnek vannak érzelmi háttere.  A Reiki nem vallás, nincsen hitvallása vagy világnézete. Valójában ez egy nagyon ősi tudomány, mely évszázadokig rejtve volt, míg dr. Usui újra fel nem fedezte ezt a réges-régi módszert a tibeti szutrák között elrejtve. Stanfordi kutatók rendkívül érzékeny műszereket alkalmazva, melyek a testbe belépő energiák áramlását hivatottak mérni, kimutatták, hogy a Reiki-energia a gyógyító testébe annak feje tetején (vagy koronacsakráján) lép be és kezein át lép ki. A már aktiválódott Reiki-energia, spirálisan mozog, nagyon hasonlóan a DNS dupla spiráljához.  A kezekből kiáradó energia mennyisége határozottan növekszik a kezelés alatt. Dr. Bara Fischer, Santa Fé-beli orvos (New Mexico), ismert kutató, kifejlesztett egy rendkívül ügyes módszert arra, hogy a Kirlián-fotók segítségével mérhesse az életenergiát, és bemérte a szerzőt egy távollévő betegnek való kezelés elküldése előtt, illetve aközben.

Az a fotó, amelyet a távollévő gyógyítása közben készített, a sugárzás jelentős megnövekedését tanúsítja, összevetve a kezelés előtt készített fotón látható, sokkal kisebb kiáramlással.  Az adatok nagyon világosan mutatják, hogy valóban létezik egy valamiféle plazmaáramlás - a test rendszeréből energia szabadul fel -, amikor az energiablokkok megszűnnek. Minden kezelés eredménye más és más, mivel a végeredményt döntő módon a páciens határozza meg. Minden egyes ember éppen a számára elegendő mennyiségű életerőt vesz át, annyit, amennyire szüksége van ahhoz, hogy felszabadítsa, aktivizálja, vagy átalakítsa fizikai és éterikus testjeinek energiáit.   

A Reiki nem csupán a test kémiai szerkezetében hoz létre változásokat, miközben segíti a szervek regenerálódását és a szövetek és csontok újraépülését, hanem segít abban is, hogy a mentális szint kiegyensúlyozottá váljon. A Reiki nem hitrendszer, tehát a páciensnek nincs szüksége mentális felkészítésre vagy bármiféle irányításra, elegendő, ha csak vágyik arra, hogy megkapja és elfogadja az energiát. Másrészt, mivel itt nem hiedelemrendszerről van szó, elegendő a Reikit gyakorló részéről, ha világossá válik szándéka, hogy kezelést akar adni, s az energia rögtön aktivizálódni fog, ha megfelelő módon alkalmazzák.  A Reiki tudatosságunk növelésének csodálatos eszköze, épp a megfelelő kulcs a megvilágosodás eléréséhez. Mint az életben a legtöbb dolgot, a Reikit is át kell élnünk először ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk. 

Page 12 of 12

Hideg Piroska

Hideg Piroska Reiki tanár, reiki tanfolyam

Reiki Mester  Reiki Tanár Asztrológus

Budapesti ut 14 Budaörs

20-924-1145

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.




Kozmetika.at