Az imagináció törvénye Minden képszerű elgondolásunk arra törekszik, hogy megvalósuljon. Ha eközben a hittel szemben fellép az akarat, mindig a hit győz. A képszerű elgondolások esetében minden erőszakos igyekezet az ellenkező hatást éri el. Minden ember képes arra, hogy elgondolásait képszerűen jelenítse meg. Egy gyermek a hallottakat vagy a látottakat csakis képszerűen tudja megjeleníteni. Minden jó építész először lelki szemei előtt látja a kész házat, mielőtt még papírra vetné az első vonalakat. Némelyek azonban hagyták ezt a természetes velünk született képességet „elaludni", mert már csak álmukban használják, de bármely pillanatban újra lehet ébreszteni. A kép a tudatalatti és…
A harag törvénye Szinte nincs olyan ember, aki valamiért ne mérgelődne. A harag és a düh a gyenge érzelmi kontroll terméke, és nagyon sok hátránnyal jár: erősen csökken a vitalitás, és a haragvó ember szinte vonzza magához a betegségeket. A harag idegességet idéz elő, aminek eredményeképpen a következő alkalommal már gyorsabban méregbe gurulunk, szívverésünk szabálytalanná válik, vérnyomásunk magas értéket mutat, az izmok tónusossá válnak, rossz lesz az emésztés, alvászavarokkal és fáradtsággal küszködünk, fejfájás vagy migrén alakulhat ki, sőt szívinfarktus sem lehetetlen. A bosszankodásnak, haragnak igen gyakori következménye, hogy rosszkedvűek leszünk, elveszítjük uralmunkat gondolkodásunk és cselekedeteink felett, gyomorfekély és epekő…
A gondolkodás törvénye Minden egyes gondolat megváltoztatja sorsunkat, sikert vagy sikertelenséget, betegséget vagy egészséget, szenvedést vagy örömet von maga után. Meg kell hát tanulnunk, hogy a lehető legoptimálisabban használjuk gondolkodásunkat. A legfontosabb az igazi pozitív gondolkodás: felismerni, hogy mindaz, ami velem történik, valójában jó nekem, mert szükségessé vált számomra, és segítségemre van. Ezért ajánlatos minden életfeladatot elvállalni és elvégezni, különben a sors kénytelen megismételni a leckét egészen addig, míg a feladatot meg nem oldom. A szellemi technikákat éppúgy meg kell tanulnunk, mint ahogy megtanultunk járni, enni, kerékpározni, úszni vagy akár beszélni. Az életben az az ember halad a legbiztosabban…
A szabadság törvénye A szabadság törvénye az embert életének minden pillanatában a teremtés teljessége elé állítja, és szabadságot ad neki a választásra, ugyanakkor kötelezi is a döntésre. Már az is döntés, ha valaki nem dönt, s a következményeket mindenféleképpen ő viseli. Ő határozza meg a „belső képeket", amelyek életét meghatározzák. Szabadságában áll választani, hogy a felismerés királyi útja mellett dönt, vagy pedig a megszokott utat választja, amely a betegségen és szenvedésen keresztüli tanulás útja. A szabadságnak három szintje van: 1. Szabadság mint megszabadulás valamitől. Az embernek szabadságában áll léte bármely pillanatában kiszabadulni a vágyak rabságából. Akkor válik szabaddá,…
A teljesség törvénye A teljesség törvénye azt jelenti, hogy az élet teljessége szellemi örökségként áll rendelkezésünkre, éspedig minden pillanatban. Csakhogy hibás szellemi beállítottságunk és csekély hitünk külső és belső gazdagságunkat korlátok közé szorítja. Mihelyt azonban az ember felismeri Igaz Valóját, és birtokba veszi szellemi örökségét, a teljesség törvénye manifesztálódni fog az életében. Aki ezt a törvényt teljes egészében megérti, az többé semmiben nem fog hiányt szenvedni. Jézus mondta: „Mert akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van." (Máté 13,12) Amikor felismerjük, hogy az élet kész a teljességre, azzal már meg is jelenítjük. Ennek a…
Hideg Piroska

Reiki Mester Reiki Tanár Asztrológus
Budapesti ut 14 Budaörs
20-924-1145
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.